MST Kísérletes Sebészeti Szekció XXIV. Kongresszusa

Kongresszusi összefoglaló

A Magyar Sebész Társaság Kísérletes Sebészeti Szekció XXIV. Kongresszusát 2013. június 13-15. között rendeztük meg Debrecenben, a Kölcsey Központ – Hotel Lycium-ban.

A rendezvény regisztrált résztvevőinek létszáma 274 fő.

Minden fővédnökünknek, védnökünknek, Tudományos Bizottsági és Szervező Bizottsági tagnak, résztvevőnek, előadónak, szerzőnek, társzerzőnek, támogatónak, kiállítónak, fellépőnek és a szervezésben, szolgáltatásokban résztvevő valamennyi munkatársnak köszönetünket fejezzük ki!

A kongresszus első napján tartotta első ülését a Magyar Sebész Társaság új Vezetősége.

A tudományos program keretében önálló szekcióval és tisztségviselőikkel reprezentált a Magyar Haemorheologiai Társaság és az International Society for Experimental Microsurgery (ISEM).

A Megnyitó Ünnepségen Prof. Dr. Mikó Irén, kimagasló oktatási, kutatási és tudományos szervezési tevékenységének elismeréseként átvehette az idei Petri Gábor Emlékérem kitüntetést és megtartotta a Petri Gábor emlékelőadást.

A tudományos program fő témái voltak:

  • Szövet- és szerv transzplantáció kísérletes vonatkozásai
  • Minimálisan invazív eljárások, kutatási modellek
  • Keringés, shock, szepszis
  • Mikrokeringés, haemorheologia
  • Ischaemia-reperfusio
  • Mikrosebészeti kutatások
  • Új technikák, eljárások
  • Sebészeti és mikrosebészeti oktatás, képzés és továbbképzés
  • Az egynapos sebészet aktualitásai

E kísérletes és klinikai témakörökből 2 párhuzamos szóbeli előadás szekcióban és 3, interaktív és kiemelkedően nagy látogatottságú poszter szekcióban 100 prezentáció hangzott el. A kongresszuson 10 felkért hazai előadó: Prof. Dr. Bogár Lajos, Prof. Dr. Boros Mihály, Prof. Dr. Damjanovich László, Dr. Gamal E. Mohamed, Prof. Dr. Harsányi László, Dr. Jancsó Gábor, Dr. Késmárky Gábor, Dr. Lukovich Péter, Prof. Dr. Sándor József, Prof. Dr. Wéber György, valamint 3 felkért külföldi előadó: Prof. Dr. Corradino Campisi (Genova, Olaszország), Prof. Dr. Mihai Ionac és Dr. Lucian Jiga (Temesvár, Románia) magas színvonalú előadását hallhattuk.

Oktatási Kerekasztalunkon kiemelt fontosságú témaként foglalkoztunk a gyakorlati képzés aktuális kérdéseivel, ahol az előadásokat követő diszkussziók ösztönzőek, közös cselekvésre indítóak voltak. A Kerekasztal megbeszélésen az előadásokat követően felszólalt Dr. Dénes Tamás a Magyar Rezidens Szövetség elnöke és Hamar Attila, a DE OEC Hallgatói Önkormányzat elnöke.

A Kongresszus Zárásakor az „Alapítvány a mikrosebészeti és sebészeti oktatás, kutatás klinikai alkalmazhatóságáért” kuratóriuma 2 előadást és 3 posztert különdíjjal jutalmazott. A díjazottak: Dr. Fekete Laura, Dr. Balatonyi Borbála, Kakucs Tímea, Figura Bálint László és Dobó Noémi.

A rendezvény társasági programjain, a Megnyitó Ünnepségen és a Bankett során a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar rézfúvósai, a DE OEC MediChoir Hallgatói Kórusa, a Marianett Duó és a miskolci orvos-zenekar, a Bányai Unplugged Band nyújtott valódi zenei élményt.

A kongresszus pénzügyileg null-szaldós lett, a fedezetet a részvételi díjak, támogatók-kiállítóink és a DE OEC Sebészeti Műtéttani Tanszék hozzájárulása jelentette. A Kongresszus a Magyar Sebész Társaság kasszáját az MST vezetőségi ülésen kívül nem terhelte.

A kongresszus szakmai és társasági programjainak megvalósulásához a főszponzor B.Braun Kft., a szponzor Covidien, valamint kiállítóként-támogatóként (ABC sorrendben) az Acéllabor Kft., az „Alapítvány a mikrosebészeti és sebészeti oktatás, kutatás klinikai alkalmazhatóságáért”, az Anamed Kft., az Artmed Kft., a Biomedica Hungária Kft., a Biotech Europe, a Chirmax Hungary Kft., a Johnson & Johnson Kft., a Medicor Kéziműszer Zrt., az Ortoprofil Kft., az RB Med Kft., a Servier Hungária Kft., a Speeding Kft., a Surgicare Kft., a Sysmex Hungária Kft. és a Takeda Pharma Kft. járultak hozzá, amelyet ezúton is köszönünk!

A helyszínek és a szolgáltatások magas színvonalú biztosításáért köszönetet mondunk a Debreceni Egyetemnek, a Kölcsey Központ – Hotel Lycium-nak, a Lycium Étteremnek és a Viktória Étteremnek.

A rendezvény ideje alatt zajlott az MST Kísérletes Sebészeti Szekció vezetőségi ülése is. A 2011-2013 közötti periódusban a Szekció elnöki tisztségét Prof. Dr. Jakab Ferenc látta el, akinek meghatározó munkáját, a Szekció működésében és kapcsolatainak bővítésében nyújtott elévülhetetlen hozzájárulását ezúton is őszintén köszönünk!

A 2013-2015 periódusban a Szekció elnöki tisztsége Debrecenhez kötődik. A Szekció új titkára Dr. Jancsó Gábor intézetvezető egyetemi docens (Pécs) lett, aki a következő, 2015. évi Kísérletes Sebészeti Kongresszus szervezője, elnöke.

Szeretettel várunk Mindenkit 2015-ben, Pécsett!

Köszönettel:

Dr. med. habil. Németh Norbert
tanszékvezető egyetemi docens,

DE OEC Sebészeti Intézet, Sebészeti Műtéttani Tanszék,
az MST Kísérletes Sebészeti Szekció elnöke

Legutóbbi frissítés: 2023. 09. 26. 11:06